Érsekvadkert története
A megkülönböztető szerepű Érsek előtag a helység egykori birtokosára, az esztergomi érsekre utal. Érsekvadkert (azelőtt csak Vadkert) a megye legrégibb helységeinek egyike.
Már jóval a tatárjárás előtt fennállt. Nógrád megye és egyben az ország legrégibb helységeinek egyike. 1227-ben az oklevelek az esztergomi érsek itteni vadaskertjét említik. Plébániájának létezése már 1223-ban kimutatható. 1283-ban az érsek udvarnokainak (udvari cselédjeinek) lakóhelye. Az egész középkorban az esztergomi érsek birtokában találjuk. Vámhely is volt. Akkor három helységből állt a mai Érsekvadkert.
Felső-Vadkert a mai község nyugati végén feküdt. Amikor itt 1860-ban a tagosítás után a földek művelés alákerültek, szántás közben megtalálták a régi helység templomának alapfalát, sőt egyes házak alapfalaira is rábukkantak.
A Közép-Vadkert a mostani község helyét foglalta el.
Alsó-Vadkert a mai község keleti kijáratánál feküdt és ennek helyén is rábukkantak régi lakóházak nyomaira. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott.
1710. januárjában a császári had szállta meg a helységet. 1710.január 22-én vívták meg a kurucok és császáriak a Vadkert-Romhányi csatát, melyet kuruc részről II. Rákóczi Ferenc vezetett. A csata jelentős része a Vadkert határában lévő Sír-pataknál zajlott. Ez a csata eldöntetlen maradt, de a császári veszteségek jelentősebbek voltak.
1722-ben 32 magyar és 9 tót háztartást tartottak nyilván.
1733-ban mezővárosi rangot kap, ezzel együtt évi négy szabad vásár tartását. A török hódoltság megszűntétől 1848-ig az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. A községben két úri lak őrzi a múlt emlékeit, amit a Soókyak építettek.
Az 1848-49-es szabadságharcban is jelentős hadmozdulat színtere volt a mezőváros. 1849.január 6-án Görgey Artúr tábornok a fel-dunai hadsereggel erre húzódott vissza Vácról a bányavárosok felé. Utócsapatokat január 11-én a császáriak Érsekvadkertnél beérték, és kisebb ütközetre is sor került. Ezt követően július 17-én és 18-án itt állomásozott Görgey hada. Maga a tábornok a parókián volt elszállásolva, melyet ma emléktábla is hirdet.
1906-tól Érsekvadkert a település neve. A lakosok hitelszövetkezetet tartottak fenn és két gőzmalom is működött, amelynek nyomán a mostani malomipar fejlődött ki.
A I. világháborúban a településről olasz frontra is kerültek. A II. világháborúban a besorozott katonák az orosz fronton harcoltak (Don-kanyar). Sokan meghaltak vagy hadifogolytáborokba kerültek. Az elesettek emlékét ma a község központjában (Hősök tere) felállított I. és II. világháborús emlékmű őrzi. A település határában lévő Jánosi pusztán – melyből ma már csak a temető és egy magtár áll – repülőtér volt. Ezt a németek és az oroszok egyaránt használták. A II. világháború után a pusztát felszámolták.
1956-ban Forradalmi Tanács alakult. A kommunista diktatúra alatt többen a recski tábort is megjárták. Kulákoknak kiáltották ki a földműveléshez értő parasztgazdákat.
A település lakóinak döntő többsége római katolikus vallású. Az Esztergomi Érsekség egyik fellegváraként tartották nyilván. Ma a Váci Egyházmegyéhez tartozik.
A római katolikus plébánia 1223-ban már fennállt, a mostani templom azonban csak 1743-ben épült, Gróf Esterházy Imre hercegprímás közbenjárásával. A községhez több puszta – így Szentlőrinc-puszta, Hajdu-árok, Káposztás és Mogyoróspuszta – is tartozott. Ebben az időben a vármegye egyik legnagyobb terjedésű és lélekszámú települése. A XIX. század végén a település lakossága (jobbágyok, cselédek) az úrbéresi tagosítás során jutott földhöz. Egyre többen foglalkoznak iparosi, kereskedelmi tevékenységgel. A világháborúk nagy pusztítást végeztek a községben. A két világháború között több család elvándorolt innen illetve elhagyta az országot.
Ma a településen élők nagy része az iparban dolgozik, legnagyobb részük az építőiparban. A megye egyik legnagyobb mezőgazdasági termelőszövetkezete Érsekvadkerten volt és van.
A malomipar, fafeldolgozás már 19. századtól jelen van a településen. A XX. század közepe óta a szerszámgépgyártás is tradicionálisnak mondható.