Egyház
Érsekvadkert döntő többsége római katolikus vallású.
A település központjában magasodó, barokk stílusú Szent András Apostol tiszteletére szentelt templom 1743-ban gróf Eszterházy Imre esztergomi érsek támogatásával nyerte el mai formáját.
A templom védőszentjét ábrázoló főoltárképet 1921-ben Vaszary János festőművész festette.
A szentély mennyezeti freskója Szűz Mária menybevételét ábrázolja. A képen Sárosi Béla festőművész az asszonyokat Vadkerti népviseletben mintázta, de a freskón megjelenik a hittételt kihirdető XII. Piusz pápa alakja is.
A szentélyben két oldalfal freskó látható. Az egyik Loyolai Szent Ignácnak állít emléket. A XVIII. században dühöngő állatvész pusztított a településen, ami július 31-én e szentnek ünnepén szűnt meg. Hálából a hívek akkor megfogadták, hogy ezen a napon böjtölnek és szentmisén vesznek részt. Az Érsekvadkertiek ma is tartják őseik ” örök időkre ”tett fogadalmát.
A szentély másik fal freskója Szűz Mária születését ábrázolja.
Templomunk tornyában 4 harang lakik.
Plébániánk a Váci Egyházmegyéhez tartozik. Plébánosunk Máthé György címzetes prépost, kerületi esperes, püspöki tanácsos.
Szentmisék rendje templomunkban: hétfőtől- szerdáig: reggel 7 óra,csütörtöktől- szombatig: télen 18, nyáron 19 óra. (A szombati szentmise vasárnapra elővételezett mise.) Vasárnap 8.00 óra és 9.30 óra.
Plébániánkhoz tartozik Pusztaberki, itt vasárnaponként 11.00 órakor van szentmise.
Érsekvadkert alvégi részében áll az 1904-ben felszentelt Kálvária-Kápolna, kertjében a 14 stáció, ami bemutatja Jézus keresztútját. Kálvária kertjében áll még a Búcsúztató kápolna.
Kálvária búcsút szeptember 14.-hez közelebb eső hétvégén tartják.